Dudás Tamás tű. őrm. jelenti a Tűz’S Víz szurkolóinak!

Sziasztok!

Mint minden zenekar életében a Tűz’S Víz-nél is most jött el az a pillanat, hogy változás elé lép.

Az élet úgy hozta, hogy idő és energia hiányában nem tudok teljes gőzzel részt venni a Tűz’S Víz pályafutásában, ami viszont nagyon sokat jelentett és jelent nekem a mai napig is, a  Budapesten eltöltött éveim alatt. Nem csak zenésztársakra, hanem elsősorbanbarátokra találtam a TSV tagjaiban, és tagjaiknak barátaiban, családtagjaiban. Az itt eltöltött időm alatt  talán a legbüszkébb a demo felvételünkre lehetek, hiszen igazán volt benne részem. Én mint a zenekar szólógitárosa sajnos egyéb magánéleti elfoglaltságom miatt nem tudok teljes energiával részt venni a zenekar elkövetkezendő életében. A személyes kapcsolatunk egymással továbbra is töretlen, épp’ ezért  a zenekarból  nem tűnök el teljesen, hiszen lélekben és néha testben is jelen leszek a zenekari próbákon, fellépéseken, csak egy picit más felé kanyarít az élet, így kénytelen vagyok hátrébb vonulni a Tűz’S Víz mindennapjaiból.
Hál’ Istennek nagyon jó megoldásra jutott a csapat, amit nem is remélhettem jobbnak, ezért egy nagyon kedves cimborám fog felváltani, remélem hasonló energiával és ugyanakkor hasonló élményekkel és kitartással, mint ahogyan azt én is tettem.

Köszönöm, az eddigi részvételeteket a bulijainkon, a fergeteges hangulatokat: azért nem felejthető, amikor a keresztgerendáról fejjel lefelé csüngtetek a buli (és a sör) hevében…

Szóval szép volt, jó volt, de ahogyan egy „kigyúrt gépember” mondta:

Hasta ’la Vista TSV!

Köszönetképp’  engedjétek meg hogy ilyen formában búcsúzzak és hogy megosszam veletek néhány kulisszatitkunkat slideshow formában:

 

tzsv on 2010 október 08 péntek - 10:00:49