Biográfia

A Tűz’S Víz zenekar 2007. szeptemberében alakult. A mostani felállás 2011. szeptembere óta létezik. A tagokról érdekességképpen annyit mindenképp el kell mondani, hogy főállásukat tekintve hivatásos tűzoltók. A játszott dalok nagy részében ez meg is látszik, illetve hallatszik is.  Általában régi rockslágerek feldolgozásait játszuk, kicsit másképp, valamint a szövegek magyar nyelven a tűzoltó életről, annak hátteréről, árnyoldalairól, és hősies pillanatokról szólnak. Így elég jól megfér egymás mellett Bryan Adams, az AC/DC, a Guns’N’Roses, a Twisted Sister és a Metallica dallamvilága is.

Aktiv tagok:

Dobos Gábor – ritmusgitár, vokál

Dudás Tamás – ének, gitár

Túri Roland – dobok

Neumann György – basszusgitár, vokál

Inaktiv tagok:

Maczek Szilárd – ének
Kirov Attila – ének
Paksi Ferenc – szólógitár, vokál

Általában önálló koncertjeink vannak, hívnak minket tűzoltó rendezvényekre, sporteseményekre is, vagy budapesti klubkoncerten találkozhattok velünk.

Diszkográfia:
2010. áprilisában jelent meg egy hat számot tartalmazó demo hanganyag. Azzal a körmönfont céllal, hogy mindenki, érdeklődik a zenekar iránt, bepillantást kapjon abba a zenei stílusba, szövegvilágba, amit képviselünk, és ha tetszik, akár le is tölthesse innen a weboldalról, természetesen teljesen ingyen. Vagy szervezzen le egy jó bulit, de lakodalmast ne várjon senki tőlünk, csak mocskos tűzoltó rakkenrollt!